Ti hollandok a messzeségben, a tengereken kerestétek a kincseket és gazdagságot, ismeretlen földrészeket próbáltatok felfedezni és meghódítani, nekünk magyaroknak a szellem kincseinek felfedezése adatott. Ti, most ballagó diákok, az átlagnál is szerencsésebbek vagytok, mert a kollégiumi és egyháztörténeti évfordulók olyan sorozatát élhettétek meg a Kollégium falai között, amely kevés évfolyamnak adatik meg. A Kollégium fennállása 475. évfordulója ünnepségeibe csöppentetek be kisdiákként, és a reformáció 500. jubileumi évében kapjátok meg érettségi bizonyítványotokat. Részt vehettetek nagyszabású ünnepségeken, találkozhattatok országunk vezető politikusaival, egyházi vezetőivel, hallottátok beszédeiket, bölcsességeiket. Örömmel vagy kényszerből vállaltátok a rendezői feladatokat, és ha hosszúak vagy unalmasak voltak a beszédek, akkor gyakran sikertelenül küzdöttetek az álmossággal. Az itt töltött 4, illetve 5 évre esett a Kollégiumi Kántus alapítása 275. évfordulója, Maróthi György professzor születésének 300. évfordulója, Fazekas Mihály költő és Budai Ézsaiás professzor, püspök születésének 250. évfordulója, Kovács János természettudós születésének 200. évfordulója, Szabó Magda írónő születésének és Teleki Sámuel Afrika kutató halálának 100. évfordulója.
Tisztelt Ünneplők! Kedves Szülők! Kollégák! Összegyűltünk, szép ruhát öltöttünk, hogy ezekre a mi fiainkra figyeljünk, kilépve kicsit a hétköznapok malomkerék-forgásából. Összegyűltünk, hogy ünnepeljük őket abból az alkalomból, hogy középiskolai éveik végéhez értek. Összegyűltünk azért is, mert nemcsak ők, hanem velük együtt mi is elértünk életünk egy szakaszának végéhez. És ilyenkor úgy szokás, hogy ünneplünk és számot vetünk: örülünk és meghatódunk azon, hogy ezt is megadta nekünk az Isten. Kedves Szülők és Kollégák! Az, hogy ezek a fiúk most itt állhatnak nemcsak az ő érdemük, kellett hozzá a Ti gondoskodó szeretetetek is, biztatásotok, odaadásotok, áldozatkészségetek. Köszönet ezért mindnyájatoknak. Kedves Ballagó Diákok! Megtisztelő volt számunkra, tanárok/mesterek számára, hogy életeteknek ezekben a fogékony esztendeiben mellétek szegődhettünk és kísérhettünk Titeket. Remélem, hogy azok az értékek, amelyek szerint igyekeztünk Titeket nevelni, számotokra is fontosak lettek, és talán segítséget adnak később is, életetek során.
2020. 04. 30-án délelőtt hagyományainktól eltérően online ballagás van Az igazgató úr ballagási beszéde Kedves Végzős diákok, Tisztelt Szülők, Kedves Kollégák! A karanténban ücsörögve a minap gondolkodtam, hogy ennek a helyzetnek előbb-utóbb be kellett következnie. Magyarországról Ausztráliába utazni 100 évvel ezelőtt egy hónapig tartott, fél éve 12 óra alatt odaért repülővel. A Föld erőforrásait egyre gyorsuló ütemben használjuk ki. Nem vagyok kifejezetten környezetvédő. Mint sokan mások én is autóval járok és ugyanazokban a boltokban vásárolok sokszor felesleges dolgokat, mint mások, de a szemléletem kezd megváltozni. Egyet tudomásul kell vennünk: Az ember a természet része és a természet az Úr! Mi csak kölcsön kaptuk a lehetőségeinket. A kölcsönnel jól kell sáfárkodni. Kedves Végzős tanulók! Ez az év különleges számotokra, mert a tanév március közepén majdnem véget ért. Üres az iskola és üresek a tantermek, nem vagytok itt. A távoktatás nagy nehézségek árán működik, és valójában fogalmam sincsen, hogy milyen sikerrel.