A klip 2006 őszén látott napvilágot Likó Marcell és Csöngető Csaba együttműködésének gyümölcseként. A felvételeket Marcell készítette - egy hagyományos digi kamerával - saját szobáját használva blue boxként, majd a nyersanyagokat CsCs -val egy éjszaka alatt vágták, effektezték.
A szédítő rock'n'roll-járól és szellemesen fejbevágó szövegeiről híres fesztivál-kedvenc dupla-koncerttel tér vissza a Hajóra. Előttük a kitűnő Képzelt Város viszi utazásra a hallgatókat. A Vad Fruttik az A38 Hajón játszik Vad Fruttik koncert Az évek során tehetségkutatókon győzedelmeskedő Vad Fruttik csak 2006-2007 táján tett szert országos népszerűségre. Elsőként Nekem senkim sincsen és Sárga Zsiguli című slágereikkel tűntek fel. A még barkács körülmények között készült Rózsikámnak digitálisan című 2006-os lemez után a 2008-as Egy éjszaka Bohémiában-t már élő hangszerekkel rögzítették, ami ennek köszönhetően jóval egységesebb, organikusabb hangzást kapott. A s ajátos zenei világú együttes a rádiós sikerek mellett folyamatosan koncertezik országszerte. A Mamazone kiadásában piacra került első album, illetve a CLS-nél megjelentetett második lemez után a Vad Fruttik sorban következő Fénystopposok című harmadik albuma már a Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag) által vezetett Megadó Kiadó gondozásában lát napvilágot október 1-jén.
A háttérben hallatszik, ahogyan a Margaret Island szórakoztatja a lelkes közönségét. Légtornászok és tűznyelők táncolnak, hosszan kígyóznak a sorok a pultoknál, a víztorony zölden magasodik felénk. Sokkal korábban, délután négykor a Nagyerdei Víztorony alagsorában kezdődött a nap. Likó Marcell és Géczi János beszélgetésére megtelnek a babzsákok, többek kezében nyitott könyv. Áfra János moderál, de szinte kérdeznie sem kell, érződik az munka- és baráti kapcsolat a Vad Fruttik énekese és a költő-képzőművész között. Likó spontán dalra fakad, elhangzik a Nekem senkim sincsen lengyel, majd angol változata. A szakmai kérdések azt is érintik, hogy mi a költészet és a dalszövegírás kapcsolata, illetve el kell-e direkt rontani a dalszöveget. Likó a lengyel felmenőiről is beszél, Géczi többek között bejelentett vandálkodásról és a róla elnevezett rózsafajtáról. A ritkaságoknak nincs még vége: Likó Marcell elénekel a Rózsikámnak digitálisan című Vad Fruttik-lemez névadó anyjához kapcsolható Szécsi Pál-feldolgozást, A Bunkerrajzoló kötet kapcsán pedig tizenhat éves korából egy dalt arról, milyen is egy magyar család.
kész, vége, meghaltam! A torkom összeszorul Járni alig bírok Az útra napfény borul Ha rád gondolok sírok Nincs már miben hinnem Ráuntam a tájra Nekem senkim sincsen Most látsz utoljára Vad Fruttik A torkom összeszorul Járni alig bírok Az útra napfény borul Ha rád gondolok, sírok Nincs már miben hinnem Ráuntam a tájra Nekem senkim sincsen Most látsz utoljára — Vad Fruttik - Nekem senkim sincsen forog a világ, elfolyik minden a hungarian band again:) Nekem senkim sincsen (There is no one for me) by Vad Fruttik. enjoy! ^^
A fotók forrása a Campus Fesztivál Facebook-oldal a. címkék: Áfra János, Ákos, Campus Fesztivál, Ernelláék Farkaséknál, Géczi János, Juhász Tibor, Karafiáth Orsolya, Likó Marcell, Middlemist Red, Ricsárdgír, Vad Fruttik Orbán Krisztina 1993-ban született Győrben, a Lundi Egyetem kommunikáció- és médiatudomány mesterszakán végzett, a szerkesztője. Olvas metrón, trolin, járdán és lépcsőn, földlabdás facsemeték eljövendő életét próbálja elképzelni, egy macska betonba rajzolódott lábnyomaiban lépked, Pilinszkyt szaval svéd tengerpartokon.
Nekem Senkim Sincsen Artysta: Vad Fruttik Album: Rózsikámnak Digitálisan, 2010 A klip 2006 őszén látott napvilágot Likó Marcell és Csöngető Csaba együttműködésének gyümölcseként. A felvételeket Marcell készítette - egy hagyományos digi kamerával - saját szobáját használva blue boxként, majd a nyersanyagokat CsCs -val egy éjszaka alatt vágták, effektezték. Pokaż więcej Rozegrany na Węgry 36 Instałuj darmową aplikację Online Radio Box do swego smartfonu i słuchaj uliubionę stacji radiowe na żywo gdziekolwiek!
A ritmusszekcióban történt tagcserék után a Vad Fruttik mai felállása: Győrffy Gyula - billentyű, hangszerelés Hock Attila - dob Hock Zoltán - basszusgitár Kerekes Gergely - gitár Likó Marcell - ének, gitár 0 ember szerint az Szerinted? Emléktáblát avattak Veszprémben Marian Cozma tiszteletére Bronz emléktáblát állítottak azon a helyen, egy veszprémi szórakozóhely előtt, ahol öt évvel ezelőtt meggyilkolták Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdázóját. Törölte botrányt okozó Twitter-üzenetét Rihanna Így köszönnek a világ legfurább nyelvein Megtaláltak a HÉV-ről eltűnt családanya holttestét Pozitív élményekkel és tapasztalatokkal térnek haza Szocsiból a vendégek Legyen szó a szocsi téli olimpia bármely résztvevőjéről, sportolóról, újságíróról, fotósról, önkéntesről vagy szurkolóról, általános vélemény, hogy az orosz szervezők kitettek magukért és pozitív összképpel távozik mindenki a játékokról. Méhveszély az M5-ösön Ferrari: panaszáradat és ujjal mutogatás A pucér kézenálló ismét hallatott magáról A világ 21 legidegesítőbb dolga!
Ha az alkohol boldoggá tesz. Akkor az a kevés kis öröm. Is kihányva fekszik a kövön.
KLASSZIKUSOK Szalonna | 2018. December 27, Csütörtök | 17:07 Ki-be ugrál a két szemem, ugy érzem. Ha megbolondulok, ne bántsatok. Erős karokkal fogjatok le szépen; ha majd egész valómmal kancsitok – ne mutassatok öklöt, úgy se látom. A semmiből vissza ne rántsatok. Gondoljátok meg: Ezen a világon nincs senkim, semmim. S mit úgy hivtam: én, az sincsen. Utolsó morzsáit rágom, amig elkészül ez a költemény… Mint űrt a fényszóró, csupasz tekintet kutatja bennem: Mit vétettem én, hogy nem felelnek, akárhogyan intek, hogy nem szeret, ki jog szerint enyém. Ne higyjetek értetlen bűneimnek, míg föl nem ment az odvas televény. 1936. november-december József Attila Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.